Nagyon rózsaszín – itt az első képkocka a Barbie mozifilmből
Jövőre érkezik Greta Gerwig rendezésében a világ leghíresebb játékbabájáról szóló mozifilm, és azt is tudni már, hogy ki fogja alakítani a fiúbabát, Kent.
Jövőre érkezik Greta Gerwig rendezésében a világ leghíresebb játékbabájáról szóló mozifilm, és azt is tudni már, hogy ki fogja alakítani a fiúbabát, Kent.
A színész többek között arról mesélt, hogy akkor sem tudja kizárni az életéből a politikát, ha az már nagyon mérgező. A játszma című filmben "kis főszerepet" játszik, 22 napot forgatott, de úgy véli, nagyon jó volt, és csak egyszer rontotta el a szöveget.
Jensen Ackles szerint szerencse, hogy a kollégája életben maradt.
200 éve született Harriet Tubman, a fekete rabszolgából lett amerikai nemzeti hős, akit rabszolgamentő szerepe miatt Mózesnek neveztek, vallásos elhivatottsága miatt pedig Jeanne d’Arc-hoz hasonlítanak. Az utóbbi időben mégis amiatt került reflektorfénybe, hogy a húsz dolláros bankjegyre akarták nyomtatni az arcképét. Most pedig a Netflix is felvette a kínálatába a róla készült filmet, a Harrietet.
Közel 47 millió forintnak megfelelő bírságot szabtak ki, amiért véletlenül éles lőszer került a Rust című film forgatásán az egyik fegyverbe, amely az operatőr halálát okozta.
A munkavédelmi vizsgálattól függetlenül büntetőeljárás is folyik az ügyben.
Jerry West szerint a Los Angeles Lakers felemelkedéséről szóló sorozatban alaptalan, kegyetlen módon ábrázolták a karakterét.
A Nike egyik sikertörténetéről készítenek filmet.
Jól telt a húsvét a szuperhősfilmek rajongóinak: megérkezett a Szerelem és mennydörgés című, új Thor-film előzetese.
Rio Hackford 52 éves volt, egy meg nem nevezett betegségbe halt bele.
A Kárpát Rapszódia című film a New York Festivals TV & Film Awards-on kapta meg a Silver Towert.
Tizenkét másodpercről van szó, amelyben mindössze annyi történik, hogy az egyik szereplő elmondja: őt két anyuka nevelte fel.
A rendőrség hozta nyilvánosságra a felvételeket.
A Jesse Pinkmant alakító Aaron Paul és a Walter White karakterét alakító Bryan Cranston az életben is jó barátok.
A színészt Indiában kapták lencsevégre.
Ma ünnepli születésnapját a szemöldökrángatásáról, "cápamosolyáról" és elmaradhatatlan napszemüvegéről ismert színész. Ő az, akit a férfiak között a legtöbbször, összesen 12 alkalommal jelöltek Oscarra, háromszor meg is kapta.
Ezra Miller március óta már tizedik alkalommal keveredik botrányba.
Egy barátja szerint az akarata ellenére hozták olyan helyzetbe, hogy kerekesszékben kellett megjelennie a színpadon.
A tesztoszteronszint növelése érdekében.